Kiállítások

Alapvetően nem vagyok egy vagány típus de kíváncsi voltam, hogy ez a kézműveskedésen már túlnőtt dekupázs, ahogyan én művelem megállja-e a helyét a képzőművészeti alkotások mellett. Így esett, hogy néhány éve több pályázatra is benyújtottam munkáimat. Igazi megmérettetés és nagy elismerés egy-egy ilyen pályzat kiállítottjai közé bekerülni, hiszen az alkotásoknak csak töredékét választják be a kiállítandó tárgyak közé. Felemelő érzés volt számomra, hogy nívódíjas festőművészekkel szerepelhettem együtt egy képzőművészeti pályázaton.

2019. augusztus
DUNAKESZI KÉPZŐMŰVÉSZEK XXII. NYÁRI TÁRLATA
Helyszín: József Attila Művelődési Központ - Dunakeszi

2018. május
ART FESZT - Képzőművészeti pályázat és kiállítás
Helyszín: Csili Művelődési Központ - Budapest

2017. október
REFORMÁCIÓ 500 - megemlékezés a Reformáció fél évszázados jubileuma alkalmából, ahol e neves évfordulóra készített bélyeg és blokk grafikáim is kiállításra kerültek.
Helyszín: Bélyegmúzeum - Budapest

2017. augusztus
DUNAKESZI KÉPZŐMŰVÉSZEK XX. NYÁRI TÁRLATA 
Helyszín: József Attila Művelődési Központ - Dunakeszi

2012. november

HÁROM PERC SZERELEM - FOTÓKIÁLLÍTÁS ÉS MINDEN AMI TANGÓ
Helyszín: Ypszilon Café - Budapest


2011. augusztus

DUNAKESZI KÉPZŐMŰVÉSZEK XIV. NYÁRI TÁRLATA
Helyszín: József Attila Művelődési Központ - Dunakeszi


2011. július

A Magyar Kézművességért Alapítvány által meghirdetett kettős pályázat
MAGYAR KÉZMŰVESSÉG - 2011 és A NÉGY ÉVSZAK - KÉZMŰVES SZEMMEL
Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum - Budapest, Vajdahunyadvár


2011. április

A Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház megrendezésre kerülő ART-FESZT tárlata
Helyszín: Corvin Művelődési Ház - Budapest


2010. október

A MNM Mátyás Király Múzeuma által Károly Róbert koronázásának 700. évfordulója alkalmából meghirdetett Károly Róbert és Visegrád című kézműves kiállítás.
A pályázatra készített "Ásatásból előkerült freskótöredék a királytalálkozó részletével" című munkám III. helyezést ért el.
Helyszín: a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma - Visegrád


2010 október

A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett képzőművészeti pályázata "Hazám, hazám, te mindenem..." címmel
Helyszín: Stefánia Galéria - Budapest


2010 október

A Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület alkotói pályázata Szőlészet és borászat a képzőművészetben és az irodalomban
Helyszín: Művészetek Háza - Pilisvörösvár


2009 február
A Découpage Művészeti Műhely tárlata "Angyalok, démonok, tündérek... a fantázia világa" címmel
Helyszín: Polgárok Háza - Budapest


2008 október
A Re-Kreatív Kézműves Műhely és a Petőfi Csarnok közös szervezésében megrendezésre került  I. Dekupázs Pályázat és Kiállítás
Helyszín: Petőfi Csarnok - Budapest

© DecoMűhely - Kalmár Tímea  2008-2021     |     Minden jog fenntartva     |    decomuhely@gmail.com     |    Tel.: +36-70-332-5724  Az honlapon található összes szöveges és képi tartalom, illetve információ Kalmár Tímea szellemi terméke, amely szerzői jogvédelem alatt áll (ld. az 1999. évi LXXVI. törvényt a szerzői jogról). Az oldalon található összes tartalom utánközlése csak Kalmár Tímea írásos engedélyével lehetséges, a forrás megjelölésével.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el